Melyik a leggyorsabb csomagküldés külföldre?

A távolságok rettenetesen lecsökkentek az utóbbi évtizedekben. Köszönhető ez a mobiltelefon és az internet megjelenésének, na meg a különféle busz, gyorsvonat és repülőgépjáratok megjelenésének. Már nem szükséges több napot utazni, hiszen pár óra alatt eljuthatsz egyik pontból a másikba. Ugyanez a helyzet áll fent abban az esetben is, ha csupán csomagot szeretnél küldeni külföldi szeretteidnek, ismerőseidnek.

A csomagnet.hu weboldal segítségével sokkal könnyebb átlátni, hogy kivel tudod a leggyorsabban elintézni a külföldi csomagküldésedet. Itt nem a régi, néha elavultnak tűnő és lassú, sőt, időnként elég sokat késő postai hivatalok szolgáltatásairól van szó, akik mintha még mindig lovas postakocsival oldanák meg a csomagok szállítását. Sokkal inkább olyan futárcégekről, amelyek akár 24 óra leforgása alatt is eljuttatják a küldeményed Európa legtávolabbi országaiba, mint például Spanyolországba, Törökországba, az Egyesült Királyságba, vagy a skandináv országokban.

Amennyiben azt ígérik, hogy a következő napon már kézbesítik a küldeményedet, akkor az garantáltan úgy is lesz. Persze baleset vagy bármilyen más sajnálatos eset közbejöhet, amire előre nem lehet számítani. Az ilyen helyzetekre is gondoltak a szóban forgó futárcégek, ugyanis most lehetőséget nyújtanak a csomagok biztosítására 1 millió Forintig. Így, ha valami probléma történne a szállítás során, eltörne, tönkremenne, vagy eltűnne a küldeményed, akkor megtérítik az árát.

Egyébként meg minden tőlük telhetőt megtesznek a küldemények pontos időben történő kézbesítéséért. Egyáltalán nem kell aggódnod amiatt, hogy nem érkezik meg vagy késik. Tulajdonképpen a futárcégek is rendkívüli módon törekszenek a pontosságra, mivel a pontatlanságból nekik is csak hátrányuk származik, amit jobb elkerülniük. A fenti linkre kattintva több futárcég kínálata tárul majd eléd. Miután az online kalkulátorba beírod a küldeményed paramétereit, így egy helyen láthatod, hogy melyik cég mennyi időn belül és mekkora ellenszolgáltatás fejében szállítja el és kézbesíti a csomagod.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás