A popsi krém megelőzésre is használható

A pelenka okozta állandó súrlódás és a nedves közeg igen nagy igénybevételnek teszi ki a kicsik bőrét. Ugyanakkor, a megfelelő popsi krém használatával megelőzhetjük az olyan kellemetlen tüneteket, mint a bőrpír, az irritáció vagy a kiütések, így érdemes prevenciós jelleggel is bevetni, nemcsak akkor, amikor már jelentkeznek a problémák.

Persze arra is oda kell figyelni, hogy milyen popsi krém kerül alkalmazásra, hiszen nem szeretnénk, ha éppen az okozna bajt, amivel segíteni szeretnénk. Márpedig a vegyi anyagokat tartalmazó kozmetikai termékek éppen úgy előidézhetnek problémákat, mint maga a pelus vagy annak a tartalma, sőt, esetenként még nagyobb kárt is okozhatnak.

Ezért kell a természetes alternatívákat keresni, amelyeknek az összetevői között csak bioaktív hatóanyagok szerepelnek és mentesek mindenféle káros kémiai elemtől, többek között a manapság egyre többször emlegetett paraffinviaszoktól, paraffinolajoktól, drasztikus konzerváló anyagoktól, szintetikus-allergizáló illatanyagoktól is.

Ez utóbbi a felnőttekre is nagyon rossz hatással lehet, de a kicsik esetében még nagyobb rizikót jelent, így mindenképpen óvakodni kell ettől a popsi krém kapcsán is. Mivel idős, vizelettartási nehézségekkel küzdő nagymamáknak is használhatók ezek a krémek, így a betétek mellett jelentkező kiütések nyugtatására is bevált!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás