Az Anunnakik impériuma összefonja az ezotériát és a tudományt

Az ősi vallások és legendák, illetve a rejtett történelem kutatóinak a körében alig akad ellentmondásosabb téma az anunnakik népénél. A helyszín Mezopotámia, az időpont több ezer évre nyúlik vissza. Ebben a korban és helyen játszódik Az Anunnakik impériuma, ami remek támpontot és érdekes olvasmányélményt nyújt a témával még csak most ismerkedő könyvmolyoknak is.

Igaz, ami igaz, a kötetet azok fogják a kedvenc címszóval illetni, akikhez közel állnak az eltitkolt történelmi események fejtegetései, az Új Világrenddel kapcsolatos ellentmondások és az ezoterikus jelenségek. Egyes kutatók úgy gondolják, hogy az anunnakik népe volt az első, aki letelepedett Mezopotámiában és e tézis igazolására több fennmaradt ékírásos emléket is felhoznak.

Az Anunnakik impériuma című könyv írója, Jan Erik Sigdell jól tudja, a műve nem mindenkinek lesz könnyen emészthető, mindenesetre, ha már elgondolkodunk az olvasottakon, a szerző az állítása szerint elérte a célját. A könyv egyfajta híd az ezoterikus és a tudományos világ között.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás