Régi fényképek felvásárlása: kinek adhatom el őket?

Szinte minden háznál, padláson megtalálható néhány doboz, amiben régi papírok, fényképek lapulnak, gyakran már nem is tudjuk, hogy azok kiket vagy mit ábrázolnak. Nyilvánvaló, hogy aki megtartja ezeket, az érzelmi okokból teszi, de vannak olyanok, akik eladnák annak érdekében, hogy a megfelelő helyre kerüljenek a fotók. A Diófa Antikvárium régi fényképek felvásárlását is vállalja. A régi dolgok rendkívül értékesek lehetnek és a fényképek esetében is igaz ez, hiszen annak idején csak fényképész készített ilyeneket, az akkori technikát alkalmazva.

Nos, az antikvárium elsősorban 1945 előtt készült és magyar vonatkozású fotókat keres megvételre. Ez lehet dedikált fotó, portré, városkép, jelesebb esemény vagy háborús momentum megörökítése, de teljes album, illetve hagyaték is. Bár a képek nem foglalnak sok helyet a lakásban, mégis érdemes az eladásuk mellett döntenünk, hogy esetleg olyan méltó helyre kerüljenek, mint egy kiállítás, ahol sok ember megcsodálhatja azokat.

Lehetőség van erre, hiszen a Diófa Antikvárium szakemberei minden támogatást megadnak hozzá, náluk ingyen történik a régi képek értékbecslése, valamint a fotók elszállítása. Nem riadnak vissza a versenytől sem, ha Ön más szakértőket szeretne hívni az értékbecslés céljából. Ebben az esetben is bíznak benne, hogy jó áron tudják megvásárolni a régi fényképeket. Magyarország teljes területén elérhetőek a szakértők, akik díjmentes kiszállás mellett vásárolják fel a papírrégiségeket.

Így az ország bármelyik részén is élünk, ezekre a szakértőkre biztosan számíthatunk. Ha nem is kimondottan a pénzért adjuk el a régi fotókat, akkor sem érdemes a padláson tartani, hiszen előbb-utóbb tönkremennek. Az antikvárium biztosítja, hogy szakértő kezekbe kerüljenek, ahol szükség esetén kijavítják, helyrehozzák azokat. Nagyon egyszerűen felvehetjük a kapcsolatot a szakemberekkel, ehhez elegendő felkeresni a diofakonyvfelvasarlas.hu weblapot. Ott megtaláljuk az antikvárium telefonszámát, amit hívhatunk, valamint az e-mail címre írhatunk.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás