Klórmenetesíthető a klórozott víz

Sokat lehet olvasni a vízben található klór káros hatásairól. Mindenesetre a klórozott víz egyre több vitát vált ki, hiszen a vízvezetékben futó víz fertőtlenítésére szükség van. Ellenkező esetben olyan káros baktériumok elszaporodása válna lehetővé, amelyek tömeges fertőzéseket, köztük súlyosakat is kiválthatnának.

Egy tömeges járvány pedig egyik városnak és országnak sem hiányzik, annak ellenére, hogy a modern gyógyászat és gyógyszeripar vélhetőleg erre felkészült. Ugyanis a klór egy olyan méreg, amely igaz, hogy csak kis mennyiségben fordul elő a vízben, de mivel az ivóvíz rendszeres használatával a klórbevitel is rendszeres és mivel szervezetünk legalább kétharmada víz, így sejtjeinkben ez a vegyszer állandó vendég.

És ez a hasznos és egyben káros vegyszer mindenhol jelen van, így szervezetünk bélflórájára is hat. Ez pedig immunrendszerünk egyik fő bázisa. A klórozott víz önmagában nem okoz betegséget, de ha már több dolog összeadódik, akkor megjelenhet a baj. Szerencsére ma már van lehetőség arra, hogy a klórozott víz a vezetékekben meggátolja a fertőzéseket, de az ivóvízből ki lehessen szűrni, és így mindenki élvezhesse az igazi tiszta vizet.

A különféle víztisztítók teszik ezt lehetővé, hiszen már a legegyszerűbb szénszűrővel a klórozott vízből kiszűrhető ez a szervezetünkre káros anyag. Ez egy nagyszerű lehetőség, hiszen nincs szükség arra, hogy folyamatosan vásároljuk a vizet, vagy a klórozott víz legyen a mindennapi folyadék.

A vásárolt vízzel sincs minden rendben, hiszen a műanyag palackok, ha napon vannak, vagy esetleg még melegen töltik beléjük az ásványvizet, a műanyagban lévő káros anyagokat adhatnak át a víznek. 

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás