Ideális baba ajándék szülői szemmel

Amikor kisbaba érkezik a családba vagy a baráti körbe, alig bírjuk kivárni, hogy elteljen az a néhány hét, hónap, amíg baba és mama megszokják az új életet és már nem érzik betolakodásnak, ha mi is szeretnénk megismerkedni a jövevénnyel. Addig is marad a tervezgetés, hogy mi is lenne a tökéletes baba ajándék, ami igazán hasznos és nem fog felesleges helyet foglalni, port fogni a polcon.

Aki már maga is szülő, annak könnyebb a dolga, hiszen tapasztalatból tudja, hogy mik voltak a legjobbak a baba ajándékok sorából, amelyeket ő kapott, illetve a babája és mi volt az, ami nem úgy sült el, ahogy azt a látogatók tervezték. Ha hasznos dolgot szeretnénk vásárolni, akkor valószínű minden szülő egyetért, hogy ebben a babaápolási, gondozási cikkek az első helyen szerepelnek.

A pelenka, a nedves törlőkendő, a púder, a babafürdető, a babakrém, a fürdőlepedő, az előke, a hálózsák mindig jó szolgálatot tesz, így ezekkel baba ajándék gyanánt nem lehet melléfogni. Ha pedig egy kis kreativitást is szeretnénk belevinni a dologba, akkor ezen eszközöket akár meg is formázhatjuk. Manapság nagyon népszerű baba ajándék az emeletes pelenkatorta, amely rengeteg egyéb hasznos holmit is rejt.

Akár a babaruha is a fenti csoportba sorolható, hiszen tudjuk, hogy rengeteg kezeslábasra, bodyra, zoknira, sapkára lesz szükség, azonban ezek kiválasztása már elég macerás. Ha nem megfelelő a méret, akkor ez a jó szándékkal vett baba ajándék könnyedén feleslegessé válthat, mert vagy egyáltalán nem tudja viselni a kicsi vagy csak nagyon rövid ideig.

Ezért, ha ebben az irányban gondolkodunk, akkor érdemes előre érdeklődni a baba méreteiről és a látogatáshoz minél közelebbi időpontban szerezzük be a baba ajándék elemeit. A legjobb még, ha egy számmal nagyobbat választunk, mert akkor biztosan ki tudják használni őket. Végül, de nem utolsó sorban, a játékokról is ejtsünk néhány szót.

Az újszülöttek még nem igazán játszanak, így ilyenkor még nem igazán praktikus ilyesmit ajándékozni, esetleg ha jól informáltak vagyunk, akkor az örökmozgó, a rágóka és a zörgő szóba jöhet, de a legtöbb szülő ezt már hamarabb beszerzi. Természetesen a játékok később is elővehetők, de ha most igénybe vehető baba ajándék után néznénk, akkor nem feltétlen ez a megfelelő kategória.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás