Eladó lakás 18. kerület térségében a nyugodt hétköznapokért

Budapest peremkerületének egyikében élni teljesen más, mint a belvárosban lakni. Egy eladó lakás 18. kerület közelében történő megszerzése biztosítja mindazokat az előnyöket, amelyeket a város szélén élők ismerhetnek csak meg. A 18. kerület leginkább a régi nevén a Ferihegyi reptérről, az új nevén a Liszt Ferenc repülőtérről ismert azok számára, akik nem itt laknak. A kerület két fő településből, Pestszentlőrincből és Pestszentimréből áll. A legtöbb eladó lakás 18. kerület Pestszentlőrinc területén található, ugyanis itt épült a legtöbb ingatlan az idők során, ezen belül is Havannatelepen. Ebből következik, hogy Pestszentlőrinc jóval több lakossal bír, mint Pestszentimre.

Ebben a kerületben jellemzően laza családias házak épültek, de mindemellett megtalálható néhány sűrűbben lakott lakótelep is. A település 1950 után csatlakozott a fővároshoz, így annak szerves részévé vált az idők során. Eladó lakás 18. kerület környékén megszerezhető átlagosan 5 és 50 millió forint közötti áron. Családias hangulat és jól kiépített infrastruktúra várja az ingatlanvásárlás iránt az érdeklődőket. A helyi önkormányzat biztosítja az itt lakók számára, hogy önerőből és külső segítség által egyaránt fejlődhessen a fővárosnak ez a része is. Igyekeznek olyan életszemlélet kialakítására, hogy az itt élő emberek a zöldterületeket nemcsak a hétvégi kiruccanások helyszínének tekintsék, hanem olyan örökségnek, aminek érintetlenségét próbálják meg fenntartani. Az érdeklődők számára az OTP Ingatlanpont weboldala segít keresni abból a szempontból, hogy az eladó lakás 18. kerület közelében minden igényének megfelelhessen.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás